EKÁER-ügyintézés

„A cél a jogkövető piaci szereplők pozíciójának erősítése, az áruforgalom átláthatósága, a gyakran emberi egészséget veszélyeztető élelmiszerekkel kapcsolatos visszaélések kizárása és nem utolsó sorban az adóelkerülők kiszűrése a NAV által.”

Az EKÁER-rel nyomon követhetővé válik az áruk tényleges útja, hiszen a szállítással kapcsolatos adatokat (áru megnevezése, mennyisége, címzett, feladó adatai, szállító jármű rendszáma stb.) egy központi elektronikus rendszerben még a fuvarozás előtt kell rögzíteni.

FIGYELEM! Az EKÁER adatok szoros összefüggésben vannak minden árumozgással kapcsolatos egyéb jogszabályban megfogalmazott bevallással, jelentéssel, mint például az INTRASTAT, az ÁFA és a Környezetvédelmi Termékdíj!

Amennyiben kétségei vannak, akkor a részletekért vegye igénybe tanácsadási szolgáltatásunkat.


AJÁNLATOT KÉREK EKÁER-ÜGYINTÉZÉSRE

 

 

2021. január 1-jén módosultak az Elektronikus Közútiáruforgalom-ellenőrző Rendszerre (EKÁER) vonatkozó szabályok.

A legfontosabb változások:

  • kizárólag az EKÁER működésével összefüggésben a kockázatos termékek meghatározásáról szóló NGM rendelet mellékleteiben meghatározott termékek bejelentése kötelező
  • Nem kell kockázati biztosítékot szolgáltatniuk a megbízható minősítéssel rendelkező adózóknak, továbbá az 5 százalékos adómértékű termékek esetében is megszűnik a biztosítéknyújtási kötelezettség
  • Új szabályok kerültek bevezetésre a szankciók rendszerébe az adózói igények alapján
  • Mostantól minden forgalmi irányra igényelhető útszakasz-mentesítés a belföldön belüli forgalom mellett. Az engedélyek visszavonásig érvényesek. Az útszakasz-mentesítésre 2020. december 31-ig beadott kérelmek, továbbá a 2021. január 1-je előtt véglegesített engedélyek esetében a PM rendelet szabályai érvényesek